Szeretettel köszöntöm a kedves látogatókat!
Engedjék meg, hogy röviden bemutatkozzam!
Az eddigi életem során az emberek szolgálatában álltam, hogy teljes mértékben és tiszta szívvelsegíteni tudjak.
Sok tanulmányt folytattam az ezoterikus világmegismerésében, ez közelebb vitt az úton, ami az életfeladatom részét tükrözi.
Elmondhatom, hogy itt indult el annak a dolognak a létrehozása, amit mindig is éreztem, hogybennem van.
Kikívánkozott belőlem sok új ismeret megalkotása,ami reményt adhat számunkra.
Sok esetben többnek éreztem magam, amikor abelső értékek felszínre törtek.
Az első sikeremet a prána-gyógyításnakköszönhettem!
Ezzel megalapoztam azt a tudást, ami bennem élt,mint lehetőséggel egybekötött tanulási folyamat.
Majd megismerkedtem a kristályokkal, aszépségüktől kezdve a gyógyító hatásukig.
Rengeteg program volt a kezemben, hogy a kristályprogramozás módszerét elsajátítsam.
Ezzel a tudásgyarapítással létrejött egy újabb folyamat az életemben, és sok tapasztalatok cseréje is.
Azok az emberek, akik programozott kristályokat
kértek tőlem, elégedett vásárlókká váltak.
A kristályprogramozás műfajába tartozik, hogy a magasabb tudatszinten lévő intelligenciák megvalósítják, amit kérünk.
Ezzel a módszerrel sok embernek a segítségére voltam!
A kristályok az életem részévé váltak, ezért is kezdtem el komolyabban foglalkozni velük.Az életünk területén hasznos társakká válhatnaka szépségükön túl a gyógyító hatásukig.
Ha szeretnél személyre szóló karkötőt jelezd felém!Lehetőséged van kérni a születési dátum alapján összeállított kristályokból, egy olyan karkötőt amit szívesen hordanál.
Szeretettel: Vanek Ágnes